Képzelt beszélgetés szomszédok között a foci vébéről.

Idő: napjainkban

Helyszín: Lantos utca 8., Közös helyiség

Szereplők: Kutya, a közös képviselő, Taki bácsi, a taxisoför, Sümeghy, a nyugdíjas operaénekes, Vágási Feri, az internet szakértője/helyi hős

Téma: Labdarúgó világbajnokság 2014

A párbeszéd a következő:

Kutya: Gyere csak művészem, ülj ide közénk, az urakkal éppen a foci vébéről beszélgetünk.

Sümeghy: Ááá, nem értek én a focihoz…

Taki bácsi: Magyarországon mindenki ért a focihoz, még az én Lenkémnek is van róla véleménye.

Vágási Feri: Jutka is azt mondta, hogy a vébét még ő is megnézi a tévében. Együtt leül majd a család, élvezzük a futballt, na meg a hideg sört. A lakást pedig erre az időre Janka néni-mentes övezetté nyilvánítom.

Kutya: Emlékszem, 1986-ban esélyesként mentünk a mexikói vb-re, aztán… Kár is erről beszélni, azóta nem sok babér termett a magyar futball számára. Pedig bizony ezekben a nehéz időkben nagy szüksége lenne a sportszerető embereknek arra, hogy a válogatottunk örömet okozzon nekik.

Taki bácsi: Szívemből szóltál Kutya, de talán eljön még az az idő is, mikor nem a braziloknak, az olaszoknak, vagy a spanyoloknak szurkolunk a vébén. De az már biztos, hogy ez nem 2014-ben fog megtörténi. 

Vágási Feri: Mit gondolnak az urak, melyik csapat a vébé legnagyobb esélyese?

Sümeghy: Mint említettem, én nem sokat foglalkozom a focival, de azt mondanám, hogy a brazilok, hisz hazai közönség előtt játszanak.

Kutya: A spanyolok nagyon erős kerettel utaznak a vébére, ráadásul klubszinten meghatározóak voltak ebben az évben. 

Taki bácsi: Én a kiscsapatoknak drukkolok majd, például a vébére először kijutó Bosznia-Hercegovinának. A vb címre esélyesnek tartom az olaszokat, mindig képesek meglepetést okozni.

Vágási Feri: Én a németek győzelmére fogadnék, de mielőtt feltennék rá 10 000 Ft-ot, előtte alaposan utána fogok nézni az esélyeknek. A nyomdai melóból és a bútorszállításból keresett pénzből úgysem gazdagodok meg soha, lehet ezzel több szerencsém lesz.

Kutya: Ferikém, nálam ingyen is fogadhat a mérkőzésekre. Csupán szórakozásból a lakóközösség bármely tagja megtippelheti itt a közös helyiségben a vébé összes mérkőzésenek végeredményét. Uraim, Önök szerint ki nyeri a nyitómérkőzést?

Sümeghy: Nekem mindegy, hogy ki nyer, csak jó legyen a játék!

Taki bácsi: Én a várost járva olyan véleményeket hallottam az emberektől,  hogy a brazilok legalább 3-0-ra verik a horvátokat.

Vágási Feri: Azért nem lehet leírni déli szomszédainkat, de valóban Brazília a mérkőzés esélyese...

Van ok az ünneplésre. Nagyon-nagyon hosszú idő után újra Eb-résztvevő a magyar női röplabda válogatott! A végén izgulni kellett a csoportelsőségért, de talán már a sors is azt akarta, hogy a mieink végezzenek az élen.

Bizony meglepetés volt, hogy három mérkőzés után 9 ponttal Magyarország vezeti az E csoportot. Lehet, hogy az első körben nem is vettek komolyan minket az ellenfelek. De miért is tették volna, hisz az elmúlt 27 évben egy kézlegyintéssel el lehetett intézni a magyar női röplabda válogatottat. Most viszont nem, sőt, a mi lányaink csapták le rendre a meccslabdákat az ellenfél térfelére. A második etapra viszont már a franciák és az izraeliek is jobban készültek a játékunkból, és bizony egyaránt 3-1-re vertek bennünket. Viszont azt már az utolsó kör előtt tudtuk,  ha legyőzzük a svédeket 3-0, vagy 3-1 arányban, akkor a második, pótselejtezőt érő helynél hátrább nem végezhetünk. Az északiakat aztán sima három játszmában intéztük el, majd a franciák is számunkra kedveztek, hisz 3-0-ra verték Izraelt, így ők végeztek a csoport második helyén, mi pedig az elsőn, ami Eb-résztvételt ért.

Az Európa-bajnokságra való kijutás egy igazi csoda, megleptek minket rendesen a lányok. Mi mást lehetne ilyenkor mondani, minthogy KÖSZÖNJÜK és HAJRÁ MAGYAROK!!!

Kép forrása: cev.lu

A hétvége igazi sportünnep lehet a magyarok számára. Nemcsak amiatt, mert az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében szerepel, és akár meg is nyerheti azt, hanem azért is, mert 1987 után újra Eb-résztvevő lehet a magyar női röplabda válogatott.

Igen, jól olvastad, röplabdáról van szó. Arról a sportágról, amelyet a londoni olimpián a csapatsportok közül a legtöbben néztek, és amely hatalmas népszerűségnek örvend világszerte. Magyar sportszerető emberként talán elképzelni is nehéz ezt, hisz hazánkban a röplabda az elmúlt évtizedekben jócskán feledésbe merült. Pedig az elmúlt közel 30 évben csak épp annyira volt sikeres, mint a honi labdarúgás. Tudom, tudom a foci akkor is foci, és a magyar labdarúgó válogatott akkor is a legnagyobb Isten itthon, ha nem ér el semmit. Márpedig 1986 óta nem volt ott világbajnokságon, Eb-n pedig utóljára 1972-ben.

A röplabda történelemkönyvének oldalait is hosszassan kell lapozgatni napjainktól visszafelé, hogy sikerekről olvashassunk. Hacsak nem tartjuk azt annak, hogy a férfi válogatottunk 2001-ben hosszú idő után Eb-n szerepelt és ott 9. lett, azóta viszont semmi. Pedig ha rápillantunk a kontinensbajnokság éremtáblázatára, bizony megtaláljuk rajta Magyarország nevét. Férfi válogatottunk a 11. helyen áll ezen a listán 1 ezüst és 1 bronzéremmel, női válogatottunk szintén ezt a pozíciót foglalja el 1 ezüsttel és 4 bronzzal. A világbajnokságokon már korántsem voltunk ilyen eredményesek, érmet sosem nyertünk, 1970-ből a nők révén van viszont egy negyedik helyünk. 1976-ban és 1980-ban az olimpián is épp csak lemaradtak a lányok a dobogóról, míg 1972-ben ötödikek voltak. A férfiak mindössze egyszer, 1966-ban vettek részt az ötkarikás játékokon, ahol az előkelő hatodik helyet érték el.

Eredményes múlt ide, vagy oda, a magyar röplabda a '80-as évek második felétől kezdve erős hanyatlásba kezdett. Egyre kevesebben választották ezt a sportágat, a magyar bajnokág és az utánpótlás nevelés színvonala pedig jócskán elmaradt a röplabda nagyhatalomnak számító országokéktól. Legjobbjaink hiába játszottak a legerősebb európai bajnokságokban és voltak csapataik legjobbjai, válogatott szinten nem tudtunk nagyot alkotni. A magyar röplabda akkor került igazán mélyre, mikor 2012 szeptemberében kiderült, hogy nincs a MOB sportágfejlesztési koncepciójának kiemelt sportágai között, azaz nem részesül jelentős állami támogatásban. Ekkor kaptak igazán fejükhöz a MRSZ vezetői, és őrült lobbizásba kezdtek, amely eredményre is vezetett, hisz egy hónappal később bejelentették, hogy a röplabda is a látványsportágak kategóriájába került.

Most pedig úgy tűnik, a szakvezetők nemcsak a levegőbe beszéltek, mikor ígéretett tettek arra, hogy mindent megtesznek a röplabda hazai fejlesztéséért. Nemzeti csapataink Európa Ligában való szereplése volt az első lépés megtétele a siker útja felé, amely eredményekben elsősorban a női válogatottnál jelentkezett. A lányok tavaly hosszú idő után, nagy meglepetésre eljutottak a vb-selejtező utolsó köréig, idén pedig a 2015-ös Eb-selejtező második csoportkörének első fordulójában remekeltek. Jelenleg 9 ponttal, és 9:2-es játszmaaránnyal vezetik a csoportjukat, és ha ez a hátralévő három mérkőzés után is így marad, akkor bizony lehet ünnepelni, hisz a csoportelsők kvalifikálják magukat az Eb-re.

A hétvége reményeink szerint a Veszprém sikerétől lesz hangos, de ha a röpis lányok is örömet okoznak, azt hiszem azt sem fogjuk bánni. Hogy szemtanúi lehetünk e ennek, az meg már csak az izraelieken múlik. Látjuk, vagy  sem,  HAJRÁ CSAJOK, VELETEK VAGYUNK!

Képek forrása: cev.lu

Valljuk be a kézilabda Európa egyik kedvenc sportága és nem a világé, de még itt sem mindenhol vált népszerűvé. Viszont sokkal több országban űzik magas szinten, mint ahány nemzet válogatottja részt vehet a világbajnokságon.

Hogy biztosan ott legyen a vb-n egy csapat, ahhoz több út vezet: házigazdaként, regnáló világbajnokként és Eb elődöntősként a legkönnyebb a kvalifikáció, a kontinenstornán az 5-16. hely valamelyikén végzett válogatottaknak azonban már selejtezőt kell játszaniuk. Ekkor pedig már a szerencse is fontos tényezőt képez, hisz nem mindegy, hogy egy előselejtezős csapat lesz az ellenfél, amely az esetek többségében gyengébb, mint az a csapat, amely az Eb-t is megjárta. Persze mindig akadnak olyan párosítások, amelyek esetében mindkét félnek helye lenne a vb-n, de csak az egyik juthat ki.

Az oroszok a 2012-es Eb-n a hatodikak lettek, pechjükre azonban hiába húzták ki őket az első kalapból a kvalifikáció play-off körére az a Hollandiát kapták ellenfélül, akik azért maradtak le a kontinensbajnokságról, mert visszaléptek a rendezéstől. A vb-ről már nem akartak hiányozni, bár az első meccs után nem úgy sikerült nekik, ahogy eltervezték, hisz hazai pályán 26-27-es vereséget szenvedtek Oroszországtól. Talán az oroszok is elhitték, ha idegenben nyertek, akkor otthon nem lehet gond Hollandia legyőzése. Ha ez így volt, tévedtek, ugyanis 21-33-ra kikaptak, így nem jutottak ki a vb-re sem.

Az ukránok és a horvátok sem voltak épp szerencsések a sorsolásnál, hisz olyan ellenfeleket kaptak, akik papíron jobbak náluk. A németek, illetve a franciák pedig ezt bizonyították is, és kvalifikálták magukat vb-re. A svédek azonban még örülhettek is, mikor a sorsolásnál a lengyeleket kapták, akik 2007 óta semmilyen világversenyen sem vettek részt. A mosoly azonban az északi hideg ellenére is hamar leolvadt a svéd lányok arcáról, miután az első meccsen, hazai pályán 23-26-ra kikaptak a lengyelektől. A három gól nem ledolgozhatatlan előny, Svédország válogatottja azonban nem tudta ezt megtenni, sőt Lengyelországban is kikaptak 32-31-re, így lemaradtak a vb-ről.

Ha azzal kezdtem, valljuk be a kézilabda elsősorban európai sportág, akkor azt is nyugodtan bevallhatjuk, hogy néhány afrikai, közép-amerikai, és ázsiai csapat helyett, inkább néznénk az ukránok, a horvátok, az oroszok, vagy a svédek játékát. Mindenképp több izgalommal járnának.

Sokszor felmerült már az a kérdés, jó e, hogy a kézilabda vb-n olyan csapatok is részt vehetnek, akik talán még a magyar NBI-es szintet sem ütik meg. Persze az IHF célja mi más is lehetne, minthogy világszerte népszerűvé tegye a kézilabdázást, erre pedig ez a legjobb módszer. Vagy mégsem?

Ha Brazíliát és Angolát vesszük példának, akkor ez a törekvés jó irányba halad. A brazilok a mezőny végéről a közvetlen élvonalba kerültek napjainkra, a válogatott tagjai európai topklubokban játszanak, sőt meghatározó játékosai azoknak. Angola szintén került már a legjobb nyolc közé világbajnokságon, 2007-ben épp a magyar válogatottat verték a 7. helyért vívott meccsen, 2011-ben pedig a 8.-ak lettek. Ugyanezen a vb-n a brazilok hazai közönség előtt értek el egy ötödik helyet, idén pedig esélyesek arra is, hogy bekerüljenek a legjobb négy csapat közé. Rajtuk kívül azonban nem európai csapat csak Dél-Korea, akik nemzetközileg az elithez tartoznak. Hiába volt olimpia Ausztráliában és Kínában is, egyik országban sem űzik ezt a sportágat magas szinten. A 2013-as vb-n eddig Japán és Tunézia játéka jelenthet pozitívumot, a többi „kiscsapat” azonban még edzőpartnernek sem túl jó. A nagy kérdés azonban inkább az, hogy Kongó, Dominika, Algéria, Argentína, Paraguay, vagy a már fentebb említett Kína és Ausztrália mérkőzéseire kíváncsiak e hazájukban az emberek, követik e egyáltalán a vb eseményeit…

Tényleg át lettünk verve? Hm, nem igazán. Látjuk hétről-hétre az NBI mérkőzéseit, emlékszünk még a nemzetközi kupákban való szereplésre, na meg a televíziónak köszönhetően eljutnak hozzánk is a topligák mérkőzései. Észrevettük a különbséget.

Szalai Ádám őszintén elmondta a véleményét a magyar futball körülményeivel kapcsolatban. Azt mondja korábban már beszélt Csányi Sándor, MLSZ elnökkel is a fennálló problémákról. Nem tagadja, voltak nézeteltérései a pénteki, Hollandia elleni vereség után távozó szövetségi kapitánnyal, Egervári Sándorral. Azt is mondja, mindenki át lett verve azzal, hogy a vezetőség túl nagy célokat tűzött ki a csapat elé. Merthogy ahhoz, hogy kijussunk egy világversenyre, nincs megfelelő játékosállományunk, de még szakmailag alkalmas edzőink sem. Az a baj, hogy nagyon ebbe nem lehet belekötni. A szurkoló viszont nem tud úgy szurkolni, hogy a harmadik helyet szerezzük meg a csoportban, mert az a realitás. Nem, mert nem érdekli a realitás. Azt akarja, hogy a magyar labdarúgó válogatott jusson már egyszer ki egy világversenyre!

Egyébként meg minden tisztelet Szalai Ádámé, hogy kiállt a nyilvánosság elé, és kimondta, amit más nem.

Atlanta tisztán él az emlékezetemben. Barcelonáról halvány emlékeim vannak. Szöult csak később láttam. 4 éves voltam akkor, 1988-ban, amikor Magyarország sportolói 8 év után ismét olimpián vettek részt...

1984-ben, Los Angeles-ben nem lehetett ott Magyarország, miután a "nagytestvér", Szovjetunió bojkottálta azt, és "barátaik" is velük tartottak. Mire 1988-ban eljött Szöul, már egy új nemzedék képviselte a magyar színeket, méghozzá igen eredményesen. Nem tudom, milyen volt a közhangulat akkor, úgy gondolom idehaza mindenki nagyon várta a nyári - vagyis őszi - olimpiai játékokat. Azt sem tudom, számított e közvélemény arra, hogy 11 arany-, 6 ezüst-, és 6 bronzérmet szereznek majd sportolóink. Azt viszont igen, hogy azóta is szívesen emlékszünk erre az olimpiára.

Hiába telt el 8 év az utolsó olimpiánk óta, és hiába vonult vissza időközben a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka, Magyar Zoltán, a versenyszámot ismét egy magyar nyerte. Hármas holtversenyben méghozzá, hisz rajta kívül a bolgár Geraszkov és a szovjet Bilozercsev is maximális pontot kapott a gyakorlatára. Kajak-kenuban holtverseny fel sem merülhetett, hisz Gyulay Zsolt K-1 500 méteren, és a férfi kajak négyes (Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Hódosi Sándor) is magabiztosan győzte le ellenfeleit. Ábrahám Attila és Csipes Ferenc párosban még egy bronzérmet is szerzett, a női kajak négyesünk (Géczi Erika, Kőbán Rita, Mészáros Erika, Rakusz Éva) pedig ezüstérmes lett. Hasonlóan jól szerepeltek vívóink is, mondhatnám, a tradícióknak megfelelően. Kardcsapatunk (Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence) ugyanis aranyérmes lett, a férfi tőrcsapatunk ( Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert, Szekeres Pál, Szelei István) és a női tőrcsapatunk (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin) pedig bronzéremmel térhetett haza. Utóbbiből sportlövőink is gyűjtöttek kettőt, Kovács Zoltán a gyorstüzelő pisztoly, Záhonyi Attila pedig a kisöblű sportpuska versenyében végzett a harmadik helyen. Szintén bronzzal gazdagodott Isaszegi Róbert, ökölvívó is.

Jancsó József és Messzi István súlyemelésben jeleskedett, teljesítményüket pedig egy-egy ezüstérem fémjelezte. Kötöttfogású birkozónk, Komáromi Tibor világ-, és Európa-bajnokként érkezett Szöulba, ott azonban be kellett érnie egy második hellyel. A sportág mégsem maradt aranyérem nélkül, hisz ami nem sikerült Komárominak, sikerült Sike Andrásnak. Martinek Jánosnak pedig Szöulban kétszer is, hisz az öttusa egyéni és csapatversenyében is a dobogó legfelső fokára állhatott. Utóbbi eredményt Fábián Lászlóval és Mizsér Attilával közösen érték el. Úszóink azonban csak magukra számíthattak a medencében. Először Darnyi Tamás ugrott a vízbe, 400 vegyessel kezdett, és nyert, méghozzá világcsúccsal. Majd pár nappal később ugyanezt megismételte 200 vegyesen is. Ekkor már nemcsak ő, de Szabó József is olimpiai bajnoknak mondhatta magát, ő a 200 mell döntőjében diadalmaskodott. 100 méteres mellúszásban Güttler Károly révén egy ezüstöt szereztünk, valamint női 100 háton az első olimpiáján szereplő, 14 éves Egerszegi Krisztina is begyűjtött egy második helyezést. Azt hiszem tőle már ez is hatalmas eredmény volt, aztán jött a 200 hát döntője. És jött a "picilány", "Egérke" is, és az esélyesebbnek tartott NKD-s úszónők előtt olimpiai bajnok lett!

"Ilyen nincs, és mégis van!" - mondta a célba érkezésekor Török László. Még most is libabőrös vagyok, ha hallom a közvetítést, ha látom Egerszegi úszását. De Szöul nemcsak emiatt maradt emlékezetes, hanem amiatt a remek teljesítmény miatt, amelyet sportolóink nyújtottak.

Jelenleg úgy tűnik, nem. Évről évre csak reménykedünk, de a csoda 1986 óta várat magára. Igen, csoda. Mert manapság már az lenne. Az is, ha legalább a pótselejtezőkön részt vehetnénk, ugyanis 1997 óta, erre sem volt példa. Igaz, akkor abban nem volt nagy köszönet.

Emlékeztetőül, a finnek elleni meccsen, a hosszabítás perceiben elért 1-1-es döntetlen eredményezte számunkra a csoport második helyét. Persze, hogy optimista volt az egész ország, mit nekünk a jugók, ott leszünk a '98-as vb-n. Itthon 7-1-es, idegenben 5-0-ás vereség, legyen elég ennyi. Ezután jött a generációváltás. Azok a fiatal tehetségek kerültek be a válogatottba, akik kijutottak az 1996-os U21-es Eb-re, és részt vettek az  atlantai olimpián is. Voltak persze emlékezetes győzelmek, vagy döntetlenek, de ők sem váltották meg a világot. Azaz sosem sikerült túljutniuk a selejtezők  csoportkörén. Aztán már utánpótlás szinten is elmaradtak az eredmények. U21-es Eb-n 1996 óta nem voltunk, U19-esre 1997 után 2008-ban jutottunk ki megint (2014-ben Magyarországon rendezik, így biztos a résztvételünk). Az U17-es Európa bajnokságoknak azonban 1999-2003 között állandó résztvevői voltunk, viszont ezután csak 2006-ban kerültünk a legjobb nyolc csapat közé.

Persze lehet azt mondani, hogy egy nyolcas döntőbe nagyon nehéz a kvalifikáció, és ez valóban igaz is, de nem lehetetlen. Vagyis nekünk a 24-es mezőnybe is az, de talán majd, amikor az Európa-bajnokságra már 32 csapat juthat ki, akkor sikerülhet. A vb-re meg? Pályázzunk, de ne makettekkel! Akkor biztos a résztvételünk, és nem kell a selejtezőkön izgulnunk. Amúgy lehet ez is a terv a szövetségben, például a 2026-os foci vb megrendezése. Miért pont ez? Mert a 2026-os magyarországi foci vb hivatalos dala legalább már kész van, ha csapatunk egyelőre még nincs is...

Futball-lázban ég az ország. Magyarország pénteken talán az év legfontosabb mérkőzését játsza majd Románia ellen. A tét nem más, mint a világbajnoki selejtezőcsoport második helyének megszerzése. Persze nem ezen az egy meccsen fog múlni, de mégis...

Immáron 27 éve annak, hogy a magyar labdarúgó válogatott nem jutott ki nagy világeseményre. Ma már az is nagy siker lenne, ha legalább a pótselejtezőig eljutnánk, hisz erre legutóbb 1997-ben volt példa. Labdarúgásban a legnagyobb sikerek az elmúlt években az 1989-90-es születésű korosztály utánpótlás csapataihoz fűződnek, akik először 2006-ban kijutottak az U17-es Európa-bajnokságra, majd 2008-ban az U19-esek között Eb-bronzot szereztek, amely egyben azt is jelentette, hogy kvalifikálták magukat az U20-as világbajnokságra. Onnan aztán 2009-ben szintén egy bronzéremmel tértek haza, és akkor azt hittük, hogy itt a jövő válogatottja, lelki szemeinkkel talán már láttuk is, hogy azok a fiúk egy felnőtt Eb-n, vagy vb-n kergetik a labdát. Aztán ebből az álomból is felébredtünk, a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb, még akkor is, ha jól tudjuk, nem mindenkiből lesz nagy játékos, aki utánpótlás szinten remekelt. Persze most van egy olyan válogatottunk, amely csapatként képes igazán nagy dolgokra, de úgy gondolom, érdemes kicsit utánanézni, mi is történt a világbajnoki bronzérem megszerzése után az említett korosztály tagjaival. Az első részben azoknak a játékosoknak a pályafutását veszem nagyító alá, akik mind a három utánpótlás világversenyen szerepeltek.

NBI-es szinten

Debreceni András – védő: Honvéd nevelés, 2005-ben játszotta első NBI-es mérkőzését, ekkor 16 éves volt. A következő évben már 19 alkalommal kapott szerepet a kispesti csapatánál, ebből 13-szor kezdőként lépett pályára. Bár a Honvéd csapatkapitánya is volt, miután nem írta alá tavaly a 2013.06.30-án lejáró szerződését, a klub a másodosztályba „száműzte”.  Nyáron szabadon igazolhatóvá vált, amit a Diósgyőr ki is használt, így ebben a szezonban már a miskolciak csapatát erősíti. A magyar válogatottban egy mérkőzésen lépett pályára, 2012 júniusában egy Csehország elleni barátságos meccsen cserélték be a hosszabbítás perceiben.

Szekeres Adrián – védő: Sándor Károly akadémista, 2007-ben mutatkozott be az NBI-ben. Egy szezont játszott a csapattal az NBII-ben is, majd 2012-ben a Videotonhoz szerződött. Ott azonban nagyon kevés játéklehetőséget kapott, így a 2013/14-es szezontól kölcsönbe a Puskás Ferenc Akadémiához került. A válogatottba nem kapott eddig meghívást.

Présinger Ádám – védő: Szintén a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, a magyar élvonalban azonban a Videoton színeiben mutatkozott be 2009-ben. Hiába szerzett első mérkőzésén gólt, a klubnál inkább a második csapatnál jutott szóhoz, illetve a Vasasnál szerepelt kölcsönben. 2011 óta a Pápa játékosa, ahol állandó lehetőséget kap a csapatban. A válogatottnál nem került szóba a neve.

Egyre mélyebben

Simon András – támadó: 2006-ban az MTK színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd a Liverpool csapatához került 2007-ben Németh Krisztiánnal együtt. Amíg azonban utóbbi ontotta a gólokat a tartalékcsapatban, Simon leginkább a kispadról, vagy a lelátóról nézte azokat különböző sérülései miatt. A 2009/10-es szezonban kölcsönbe a spanyol Córdobába került, de mire beverekedte magát a kezdőcsapatba, elszakadt a combizma, így megint csak kihagyásra kényszerült. Ennek ellenére a klub megtartotta volna, de a Liverpool végül visszarendelte Angliába. 2010 decemberében aztán szerződést bontott az angolokkal, és a holland Excelsiorhoz igazolt. Ott azonban fél év alatt csak egy meccsen játszott. 2011-ben négy éves szerződést kötött a Győri ETO-val, de csak 4 mérkőzésen lépett eddig pályára. 2012 tavaszán a Sopron, őszén a Pápa csapatában szerepelt kölcsönben, majd ismét fél évet a Győrnél, majd onnan  a Haladáshoz került hat hónapra. Míg az előző csapatoknál 4-5 mérkőzésen pályára lépett, addig a szombathelyieknél az első csapat nem számolt vele, csak az NBII-ben kapott lehetőséget. Jelenleg is a Győr játékosa, de a klub szakmai stábja nem tart rá igényt a 2013/14-es szezonban. A magyar válogatottnál nem került szóba a neve.

Egyszer fent, egyszer lent

Koman Vladimir – középpályás: Az ungvári születésű, de Szombathelyen nevelkedett játékos 2004-ben mutatkozott be a felnőttek között az akkor NBII-ben szereplő Haladásban. 2005-ben leigazolta az olasz első osztályú Sampdoria. 2007-ben a klub színeiben bemutatkozott a Seria A-ban, a szezon további részét azonban a tartalékcsapatban töltötte. 2008-ban kölcsönbe került a Seria B-s Avellinohoz, majd 2009-ben az első osztályú Barihoz. A 2010-11 idényben a Sampdoria színeiben egyre több bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, illetve Európa Liga mérkőzésen is pályára lépett, sőt viselhette a csapatkapitányi karszalagot is. A szezon végén azonban a klub kiesett a Seria A-ból, Koman pedig a másodosztályban nem sok szerepet kapott. 2012 januárjában négy és fél éves szerződést kötött az AS Monacoval, nyáron azonban az orosz FC Krasznodar csapatához igazolt. Kezdetben még számoltak a klubnál a játékossal, az elmúlt időben azonban nem lépett pályára. Bár a Haladás is szerette volna kölcsönbe venni Komant, végül a szintén orosz Ural csapatához került az év végéig. A válogatott kapcsán sokáig arról szóltak a hírek, hogy a fiatal tehetség inkább Ukrajnát erősítené, végül azonban az U20-as vb-t követően, 2010. május 23-án bemutatkozott a magyar válogatottban. Egervári Sándor csapatában alapembernek számít, eddig 30-szor ölthette magára a címeres mezt, és hétszer volt eredményes. Annak ellenére, hogy az elmúlt időkben nem szerepelt klubjában, tagja a Románia és az Észtország ellen készülő keretnek, és valószínűleg pályára is fog lépni.

Felszálló ágban

Gulácsi Péter – kapus: 2007-ben lett az MTK  első csapatának tagja, majd ugyanebben az évben a Liverpoolhoz került. 2008/09-ben a felnőtt keretbe nevezték, de bajnokin nem  jut szóhoz.  Tartalékban azonban jól védett, így kölcsönbe került a harmadosztályú Hereford Unitedhez. 2009-ben felkészülési meccsen már számított rá a Liverpool , de bajnokin csak a kispadig jutott el. 2010 tavaszán kölcsönbe került a harmadosztályú Tranmere Rovershez. 2011-től a Hull City csapatánál szerepelt szintén kölcsönben. Jelenleg a Red Bull Salzburgban véd. Ő az első számú kapus, az eddigi bajnokikon, és az Európa Liga meccseken is ő állt a kapuban. A csapat az EL csoportkörében is érdekelt. Válogatottban eddig nem mutatkozott be, jelenleg csak biztonsági tartalékként számol vele a szövetségi kapitány.

Németh Krisztián – támadó: Győrből került az MTK felnőtt csapatához 2005-ben, ahol két szezon alatt 37 mérkőzésen lépett pályára és 14 gólt szerzett. 2007-ben a Liverpool szerződtette, a tartalékcsapatban ontotta a gólokat, vezéregyéniség volt. 2008/09-es szezonban nevezték a Liverpool keretébe, de csupán felkészülési meccseken lépett pályára. 2009 telén kölcsönbe került a másodosztályú Blackpoolhoz, de az első meccsén arccsonttörést szenvedett, így több mint egy hónap kihagyásra kényszerült. 2009/10-es szezont kölcsönben az AÉK Athénnál töltötte, ahol ősszel a bajnokikon, és az Európa Ligában is rendre játéklehetőséget kapott. Novemberben azonban U21-es Eb-selejtezőn megsérült, így csak tavasszal térhetett vissza a pályára. 2010-ben megvásárolta a Olympiakosz Pireusz, majd kölcsönadta az Olympiakosz Volosznak. Miután a görög klub 2011-ben nem tudott megegyezni a belga Standarddal Németh eladásáról, a csatár szerződést bontott az Olympiakosszal, és inkább hazajött félévre az akkor a másodosztályban játszó MTK-hoz. 2012 januárjában innen a holland élvonalban szereplő RKC Waalwijkhoz vezetett az útja. 2012 őszén igazolt jelenlegi csapatához, a Roda-hoz. Bár a nyáron felreppentek olyan hírek, hogy Németh ismét vált, mégis maradt a holland klubnál. Eddig pedig úgy tűnik, jól tette, hisz a bajnokságot remekül kezdte, és játékával meggyőzte Egervári Sándort is, hogy ismét a válogatott keretben a helye. Eddig 12-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, legutóbb a júniusi Kuvait elleni barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget a kapitánytól.

Hihetetlen fontos győzelem volt. Valahogy kellett, mint egy falat kenyér. Az egész ország erről beszél azóta is. A magyar férfi vízilabda válogatott azzal,  hogy megnyerte a világbajnokságot, nemcsak egy aranyérmet szerzett Magyarországnak, annál sokkal többet adott  a társadalomnak.

Azt hiszem nagyobb eufória csak akkor lenne Magyarországon, ha a labdarúgó válogatottnak sikerülne végre kijutnia egy nagy világversenyre. Igen, ez esetben már ez is hatalmas örömet szerezne az országnak, míg más sportágak esetében az elvárás minimum a dobogó. Vízilabdában annak is a legfelsőbb foka. Hisz abban mi vagyunk a császárok. Londont követően sokan talán kérdőjelet tettek a mondat végére. Lezárult egy nagy korszak, az aranygeneráció utolsó fecskéi is  elköszöntek a válogatottságtól. Persze még így is akadt néhány olimpiai bajnok a keretben, illetve Madaras Norbi egyedüliként világbajnoknak is mondhatta magát. Tanulni kellett az új neveket, az addig ismerős arcok helyett idegenek köszöntek vissza a medencéből. Nem voltak velük szemben nagyok az elvárások, sőt, többen voltak azok, akik még az elődöntőbe sem várták a csapatot. Aztán jött a csoda. Ámultunk, és talán nem is hittük el, hogy játszik ez a megfiatalított együttes. Visszakaptunk tőlük valamit, ami már egy ideje elveszett: az igazi magyaros vízilabdát! Újra csapatként funkcionált a válogatott,  a "mindenki egyért, egy mindenkiért" iskolapéldája volt ez.

Ők pedig példával szolgáltak sporttársaiknak is. Boczkó Gábor a televízióban nézte a döntőt, és mint elmondta, a hazai rendezésű vívó vb előtt a vízilabdások győzelme inspirálóan hatott rá. Bár párbajtőrőzőnknek az egyéni verseny nem úgy sikerült ahogy szerette volna, csapatban végül felért a csúcsra, és megszerezte élete első világbajnoki aranyérmét. Nemcsak neki, de az U19-es férfi kézilabda válogatottunk számára is pozítiv példával szolgálhatnak vízilabdázóink. Ezt Kovács Péter, szövetségi edző is hangsúlyozta a szintén Magyarországon zajló utánpótlás torna kezdete előtt. És akkor még nem esett szó az U20-as vízilabda válogatottunkről, amely számára akkora erőt is adhat a felnőtt csapat vb győzelme, hogy a korosztályos világbajnokságon akár a fiatalok is a csúcsra juthatnak majd.

Dániában a női kézilabda válogatottat már rég nemzeti kincsé avatták. Magyarországon is bőven eljött annak az ideje, hogy a férfi vízilabda válogatottat az ország legbecsesebb értékeként tartsuk számon. Hisz képes hosszú időre boldoggá tenni egy nemzetet. És ez nagyon sokat számít.