Valljuk be a kézilabda Európa egyik kedvenc sportága és nem a világé, de még itt sem mindenhol vált népszerűvé. Viszont sokkal több országban űzik magas szinten, mint ahány nemzet válogatottja részt vehet a világbajnokságon.

BeFunky_OrtonStyle_1.jpg.jpgHogy biztosan ott legyen a vb-n egy csapat, ahhoz több út vezet: házigazdaként, regnáló világbajnokként és Eb elődöntősként a legkönnyebb a kvalifikáció, a kontinenstornán az 5-16. hely valamelyikén végzett válogatottaknak azonban már selejtezőt kell játszaniuk. Ekkor pedig már a szerencse is fontos tényezőt képez, hisz nem mindegy, hogy egy előselejtezős csapat lesz az ellenfél, amely az esetek többségében gyengébb, mint az a csapat, amely az Eb-t is megjárta. Persze mindig akadnak olyan párosítások, amelyek esetében mindkét félnek helye lenne a vb-n, de csak az egyik juthat ki.

Az oroszok a 2012-es Eb-n a hatodikak lettek, pechjükre azonban hiába húzták ki őket az első kalapból a kvalifikáció play-off körére az a Hollandiát kapták ellenfélül, akik azért maradtak le a kontinensbajnokságról, mert visszaléptek a rendezéstől. A vb-ről már nem akartak hiányozni, bár az első meccs után nem úgy sikerült nekik, ahogy eltervezték, hisz hazai pályán 26-27-es vereséget szenvedtek Oroszországtól. Talán az oroszok is elhitték, ha idegenben nyertek, akkor otthon nem lehet gond Hollandia legyőzése. Ha ez így volt, tévedtek, ugyanis 21-33-ra kikaptak, így nem jutottak ki a vb-re sem.

Az ukránok és a horvátok sem voltak épp szerencsések a sorsolásnál, hisz olyan ellenfeleket kaptak, akik papíron jobbak náluk. A németek, illetve a franciák pedig ezt bizonyították is, és kvalifikálták magukat vb-re. A svédek azonban még örülhettek is, mikor a sorsolásnál a lengyeleket kapták, akik 2007 óta semmilyen világversenyen sem vettek részt. A mosoly azonban az északi hideg ellenére is hamar leolvadt a svéd lányok arcáról, miután az első meccsen, hazai pályán 23-26-ra kikaptak a lengyelektől. A három gól nem ledolgozhatatlan előny, Svédország válogatottja azonban nem tudta ezt megtenni, sőt Lengyelországban is kikaptak 32-31-re, így lemaradtak a vb-ről.

Ha azzal kezdtem, valljuk be a kézilabda elsősorban európai sportág, akkor azt is nyugodtan bevallhatjuk, hogy néhány afrikai, közép-amerikai, és ázsiai csapat helyett, inkább néznénk az ukránok, a horvátok, az oroszok, vagy a svédek játékát. Mindenképp több izgalommal járnának.

A bejegyzés trackback címe:

https://ginandjuice.blog.hu/api/trackback/id/tr675686318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smartdrive 2013.12.12. 11:25:16

akkor nézd az EB-t, és ne rinyálj

Brukk 2013.12.12. 11:54:57

Egyébként más csapatsportágban tök ugyanez a helyzet. /lásd:foci/ Sokkal több jó európai csapat van, mint ahány kijut a VB-re. Kéziben is ugyanez a helyzet, hogy az EB színvonala jóval magasabb, mint a VB-é. Következésképp mindig van olyan európai csapat amelyik szív. Vagy azért mert nem jut ki, vagy a csoportok sorsolásakor.
Viszont hogy ne csak "európai" sportág legyen, ahhoz kellenek olyan lépések, hogy a résztvevők számát kiszélesítik. Kinek a kárára, nyilván az európai kvóta kárára. De pont a kéziben vannak ennek + eredményei is, lásd pl. Brazília, vagy Dél-Korea.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.12.12. 16:29:47

Már csak azt nem értem, az Index címlapján miért "Mi hiányzik a női kézilabdából" az írás címe?
De hát vannak olyan misztikus dolgok, amelyekre az ember soha nem lelhet magyarázatot, soha. :)

Karachar Nevian (törölt) 2013.12.12. 16:59:44

Sztem jobb volna, ha a VB-re valóban jóval több ország juthatna ki és ott eleve egyenes kieséses rendszerben játszanának.
Pl. 64 csapat a kiemelések után párokba rendezve, így mindenki 6 meccset játszana, összesen 64db meccs lenne a VB egyenes ágon.
Esetleg lehetne úgy variálni, hogy aki időközben kiesik, egy B ágon még visszajuthasson pl. az elődöntőbe, így egy vereséggel is még odaérhetne a végére...

Ezzel nem volna vita h mely európai erős csapatot fosszák meg a VB-n való szerepléstől, de szegény más országokat sem fosztanának meg a lehetőségtől.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.12.12. 17:01:51

@Brukk: A Dél-Koreai válogatott persze már harminc éve a világ élvonalában van.
süti beállítások módosítása