Világbajnokok! Ha lett volna a nappali közepén egy medence, akkor valószínű beleugrottam volna. Így csak térden csúsztam a tévéig világgá kiáltva, hogy: VILÁGBAJNOKOK VAGYUNK!

A Kemény-korszak

Első vízilabdás élményemig egészen 1997-ig kell visszamenni, egy bizonyos Európa-bajnoki döntőig. Akkor is olimpia után voltunk. Atlantában negyedik helyet szerzett az a magyar férfi vízilabda válogatott, amely többre volt hivatott. A csalódást keltő eredmény után Kemény Dénes vette át a csapatot Horkai Györgytől, akivel azért az akkori válogatott két Európa-bajnoki ezüstött is szerzett 1993-ban illetve 1995-ben, valamint a világbajnokságon 5. helyet ért el 1994-ben. Az új kapitány új játékosokat hívott meg a keretbe, akik  a korábbi junior Eb-t (1994) és vb-t (1995) nyert fiatalok közül kerültek a felnőtt csapathoz. Fodor Rajmund és Kásás Tamás már az atlantai olimpián is részt vett, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Vári Attila, valamint az egy évvel idősebb vb bronzérmesek közül Märcz Tamás és Kovács Zoltán azonban igazán ekkor kaptak komoly szerepet a magyar válogatottban. Mellettük immáron a rutint képviselte az olimpiai csapatban is szereplő Kósz Zoltán, Németh Zsolt, Tóth Frank, Varga I. Zsolt, Vincze Balázs és persze Benedek Tibor. Az új válogatott az új kapitánnyal az 1997-es Világkupa harmadik helyét szerezte meg, majd jött az Európa-bajnokság Sevillában. Ahol először megnyertük a csoportunkat Horvátország és Spanyolország előtt, így azonnal az elődöntőben találtuk magunkat. Az oroszokat 10-7-re vertük a döntőbe jutásért, majd következett Jugoszlávia immáron a fináléban. Én csak ezt az egy meccset láttam, de ez is elég volt ahhoz, hogy megszeressem a vízilabdát, és a csapatot. Naná! Hisz Európa-bajnokok lettek! 1977 után újra aranyat akasztottak egy világversenyen a magyar férfi vízilabda válogatott tagjainak nyakába. Persze ezt akkor nem tudtam, de nem is érdekelt, ünnepeltem a győzelmet.

Győztes csapaton ne változtass elvet követhette Kemény Dénes, mikor az 1998-as perthi világbajnokságnak egy évvel korábban Európa-bajnokságot nyert kerettel vágott neki.* Ismét döntőztünk, ezúttal azonban alulmaradtunk az atlantai olimpiát is megnyerő spanyolokkal szemben, így egy ezüstéremmel gyarapították a fiúk az éremkollekciójukat. 1999-ben címvédőként utazott a csapat a firenzei Eb-re, azonban Benedek Tibor nélkül. Az akkor Olaszországban légióskodó vízilabdázónk játékjogát ugyanis közvetlenül az Európa-bajnokság előtt felfüggesztette a LEN doppingvétség miatt. A sztori hosszú és régen is volt, de a lényeg, hogy Benedek végül 8 hónapos eltiltást kapott és lemaradt az Eb-ről. A 15-ös keretben azonban ismét szerepelt Székely Bulcsú neve, Németh Zsolté azonban már nem. Viszont két újonc is részt vett a kontinensviadalon, Kiss Csaba és Biros Péter személyében. Velük sem lettünk gyengébbek, hisz újabb döntőt játszhatott a magyar férfi vízilabda válogatott és újra Európa-bajnok lett! A mérkőzésről tulajdonképp két emlék él bennem élénken: Biros Péter fantasztikusan játszott a döntőben, és a lefújás után a csapat egy emberként skandálta azt hogy Benedek Tibi! Benedek Tibi!. Benedek Tibor a lelátón ült, pedig a csapattal a vízben kellett volna ünnepelnie. A társak is ezt szerették volna.

Aztán jött Sydney. De még nem a 2000-es olimpia, hanem az 1999-es Világkupa. Ezúttal Kiss Csaba és Székely Bulcsú nem került be a 13-as keretbe, illetve kapusposzton Kovács Zoltán helyett ezúttal Szécsi Zoltánnak szavazott bizalmat a kapitány. A tornát megnyertük, jó ómen volt ez az egy évvel későbbi olimpia előtt. A magyar férfi vízilabda válogatott Atlantába is úgy utazott, hogy esélyes az olimpiai bajnoki címre, Sydney-ben meg aztán pláne, hisz 1996 óta két Európa-bajnoki aranyat  és egy világbajnoki ezüstöt is szerzett a csapat. Ráadásul egy évvel korábban épp az ausztrál városban nyerte meg a Világkupát. Bár ennek a győzelemnek még Tóth Frank és Vincze Balázs is a részese volt, szép lassan mindketten csak kiegészítő embereivé váltak az akkori válogatottnak. Végül aztán egyikük sem került be az olimpiára utazó keretbe, nem úgy, mint épp a Világkupán lehetőséget kapó kapus, Szécsi Zoltán, vagy a világbajnokságról és a Világkupáról is lemaradó Székely Bulcsú. Ami pedig még ennél is fontosabb volt: visszatérhetett a válogatottba Benedek Tibor.

Ha álmomból ébresztenék fel, akkor is fel tudnám sorolni annak a 13 játékosnak a nevét sapkaszám szerint, akik a sydney-i olimpián szerepeltek. Nem lehet őket elfelejteni, és hogy ez így legyen, erről épp ők gondoskodtak. Két sima győzelemmel nyitottunk a csoportban a görögök és a hollandok ellen, a horvátoktól azonban ha egy góllal is, de kikaptunk a harmadik meccsünkön. Aztán csak eggyel nyertünk az Egyesült Államok ellen, majd megint egy egygólos vereség ezúttal Jugoszláviától. Így pedig csak a csoport harmadik helyét szereztük meg és a negyeddöntőben mindjárt a Ratko Rudic által vezetett Olaszországba botlottunk. 8-5-re nyertünk, jöhetett az elődöntő a jugók ellen, akiktől már egyszer kikaptunk az olimpián. Borzalmasan nehéz meccs volt, talán a valaha volt legnehezebb annak a magyar válogatottnak. Aki látta, talán sosem felejti el. Már csak azért sem, mert Kemény Dénes olyat húzott azon a mérkőzésen, ami szinte elképzelhetetlen egy kiélezett, olimpiai elődöntőben. Szécsi Zoltán talán maga sem hitte volna, hogy vízbe fog szállni a jugók ellen. A kapitány azonban úgy gondolta, eljött az a pillanat, hogy a fiatal kapus is hozzátegye a magáét a csapat sikeréhez. Élt a lehetőséggel. Úgy állt be a kapuba Kósz Zoltán helyére, hogy kivédte a jugók szemét is. Önkívületben játszott, ahogy az 1997-es Eb-n Kásás, az 1999-esen Biros, most Szécsi volt a nyerőember. Merthogy nyertünk 8-7-re. Ami pedig a döntőben történt, az már történelem. Álomvízilabdát játszottunk. Az oroszoknak esélyük sem volt ellenünk. Nem adtunk nekik esélyt. Az a döntő csak a miénk volt, azaz azé a 13 játékosé - Kósz Zoltán, Steinmetz Barnabás, Märcz Tamás, Varga I. Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Molnár Tamás Székely Bulcsú, Szécsi Zoltán, Biros Péter - , aki 2000. október 1-jén Sydneyben valóra váltotta az álmát és olimpiai bajnok lett. Számomra pedig olyan volt az a döntő, amilyen Vári Attila 10 méteres csavarlövése az első negyed végén: felejthetetlen! Egyszerűen meseszerű.

A mesének ezzel pedig még korántsem lett vége. Európa-bajnokságot 1999 után már nem sikerült újra nyerni, de így is négy bronzérem és egy ezüstérem került a vitrinekre a kontinensviadalokról. Legutóbb épp 2012-ben, a londoni olimpia előtt értek el egy harmadik helyezést a fiúk. Világbajnoki döntőt viszont háromszor is játszhattak a Kemény-legények 2001 és 2007 között, de csak egy vált arannyá 2003-ban, Barcelonában. Igazi aranykorszaka következett a magyar férfi vízilabdázásnak azonban, ami az olimpiákat illeti. Bátran kijelenthető, Athénban  a két legerősebb csapat találkozott a döntőben. Szerbia és Montenegró együttese ellen nem ment jól, a délszlávok két góllal vezettek az utolsó negyed előtt. Aztán lőttünk hármat és nem kaptunk egyet sem. Benedek, Biros, Fodor, Kásás, Molnár, Kiss, Vári, Steinmetz B., és Szécsi immáron kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatta magát, míg Gergely István, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám és Varga Tamás először élhette át a győzelem mámorát. De nem utóljára, hisz Gergely, Madaras és Varga is tagja volt a Pekingben győztes csapatnak, Benedek, Biros, Molnár, Kásás, Kiss és Szécsi nyakába pedig harmadszor is olimpiai aranyérmet akasztottak. Ehhez az elit társasághoz csatlakozott 2008-ban Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel és Varga Dénes. Biros, Kásás, Kiss és Szécsi a negyediket is meg szerette volna nyerni Londonban, de csak ötödik lett a csapat. Mindenki tudta, vége egy korszaknak. A Kemény-korszaknak.

Hihetetlen leírni, hogy az első vízilabdás élményem óta immáron eltelt 16 év. Öröm és bánat, édes és keserédes pillanatok egyaránt jellemezték a nagy generáció korszakát. Aki látta, sosem felejti el azt a fiatal vízilabda válogatottat, amely 1997 és 2000 között kétszer is megnyerte az Eb-t, majd 1976 után 2000-ben ismét olimpiai bajnoki címet nyert Magyarországnak. Én biztosan nem, hiszen nekem ők voltak az ELSŐK. Akik megszeretteték velem a vízilabdát. Mert ahogy ők játszottak, az a legszebb vízilabda volt a világon. Igazi magyar vízilabda.

A Benedek-korszak

Biztos vagyok benne, hogy most is ült több olyan fiatal is a tévé előtt tegnap este, akik először látták játszani a magyar férfi vízilabda válogatottat. Nekik ők az ELSŐK, ahogy nekem Kásásék voltak 1997-ben. Ők tizenhárman. A VILÁGBAJNOKOK! Nagy Viktor, aki élete formájában védett, a görögök ellen 80 százalékos teljesítménnyel, de a horvátokat és a montenegróiakat is már-már lelki terrorban tartotta védéseivel. A torna legjobb kapusa lett, joggal. Decker Attila, a cseréje csak az ausztrálok ellen szállt a medencébe, de a felkészülés során egyértelműen bizonyította, bármikor lehet rá számítani. Benedek vízbedobásáért pedig külön jár neki egy plusz pont. Bátori Bence, aki tényleg bátran játszott első világversenyén. Decker Ádám és Gór-Nagy Miklós, akik élet-halál harcot vívtak az ellenfél centereivel meccsről meccsre. Hárai Balázs a másik oldalon viaskodott a védőkkel, és szállította rendre a kiállításokat, vagy lőtt gólt. Bedő Krisztián, a csapat lefiatalabb tagja, akit talán kockázatos volt elhozni egy vb-re, de ő bizonyította, hogy megérte a lutri és gólokkal hálálta meg a bizalmat. Vámos Márton, aki a 2003-as Madaras Norbit idézte, bárhonnan is lőtt, abból gól lett. És milyen gólokat lőtt, te jó ég! Hosnyánszky Norbert, aki ha kellett, rutinos játékosként átsegítette a csapatot a nehezebb időkön és olimpiai bajnokként is megsíratta ezt a győzelmet! De ezek az öröm könnyei voltak, olyanok, amiket Madaras Norbert 2003-ban már hullajthatott első világbajnoki címe megszerzése után. Ő az első magyar, aki kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. Nem keveset tett azért, hogy meg legyen a második is. Igazi klasszis. Varga Dénes, a torna legértékesebb játékosa, azt hiszem ez mindent elmond a teljesítményéről. Amit testvérével, Varga Dániellel a horvátok elleni meccs végén műveltek, az pedig a vízilabda magasiskolája volt. Azzal a Varga Dániellel, a csapat kapitányával, akiről június közepén még olyan hírek jöttek, hogy kézsérülése miatt ki kell hagynia a vb-t. De ő nem akarta, ott akart lenni Barcelonában, és ott volt, de még mennyire! Csodálatosan játszott, mint ahogy Szívós Márton is. Micsoda gólokat lőtt a horvátoknak! Iszonyat akarta ezt a vb címet. Hiába tagja 2005 óta a csapatnak, a pekingi olimpiáról lemaradt, London pedig nem jött össze. Mint ahogy eddig az aranyak sem. De csak eddig. Mert most ott lóg a nyakában talán még mindig. Jó volt őt látni a dobogó legfelső fokán, nagyon megérdemelte már! Mint ahogy a többiek is, hisz megdolgoztak érte. A görögök és a horvátok elleni meccsen olyan vízilabdát játszott ez a csapat, hogy talán még az ellenfelek is megirigyelték. Montenegrót pedig fegyelmezett védekezéssel vertük, egy percig sem engedtük, hogy elhiggyék, van keresnivalójuk ellenünk. Nem volt. Nem lehetett. Annyira akartuk ezt a sikert. Nemcsak a csapat, hanem mindenki, aki szurkolt nekik. VILÁGBAJNOKOK! Egy új korszak kezdetén: a Benedek-korszak kezdetén. 

*Miután a vb-re csak 13 játékos nevezhető az Eb-re viszont 15, így ketten kimaradtak a keretből, név szerint Németh Zsolt és Székely Bulcsú.

**Fotók forrása: vlv.hu, kataca.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.