Pár nappal korábban még könnyeivel küszködött. Talán ma is. De már nem egy vereség miatt. Mert most győzött. Megvan, amire vágyott. A világbajnoki aranyérem.

Boczkó Gábor végtelenül el volt keseredve, miután a párbajtőr egyéni versenyében csak a negyeddöntőig jutott. Sosem nyert még aranyérmet nagy világversenyen, pályafutása vége felé Budapesten szerette volna megszerezni azt. Persze tudta ő is, még előtte a csapatverseny.

Az Imre Géza, Rédli András, Boczkó Gábor és Szényi Péter alkotta párbajtőr csapat a nap elején még csak egy volt a sok közül. A nap végére azonban az az egy lett, amely megnyerte a világbajnokságot. A döntőben Boczkó vívta az utolsó asszót. Úgy lépett a pástra, hogy tudta, talán élete legfontosabb és legnehezebb három perce vár rá. Ennyi választotta el az álomtól, a világbajnoki aranyéremtől. A végén talán az elvesztett döntők fájdalma is kitört belőle. Az a pillanat azonban az örömé volt. A felhőtlen örömé. Boczkó Gábor ugyanis végre világbajnok lett!

BeFunky_1170821_192474170928754_2052669629_n.jpg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ginandjuice.blog.hu/api/trackback/id/tr745456991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása