Tulajdonképp nem történt semmi más a női kézilabda Eb. elődöntőjében, mint az elmúlt jópár évben már sokszor: a norvégok nagyon  megvertek minket... Habár most nem lett belőle közte 21, azért ilyen szinten a 11 is sok. Nem kezdtünk rosszul, vezettünk is az első félidőben kettővel, aztán jött a teljes rövidzárlat. Nem játszottak a norvégok ellenállhatatlanul, csak éltek azokkal a lehetőségekkel, amiket mi tálcán kínáltunk nekik. A végére 22 (!) eladott labdánk volt, úgy dobáltuk ki a pályáról a játékszert, mintha azért járna a pont... Ha csak a védekezésünkön múlik, akkor nem ekkora a különbség. Azonban a támadásban a teljes indiszponancia volt tapasztalható. Míg a norvégok már az első félidőben rendre cserélgették a játékosaikat, addig mi hat mezönyjátékossal akartuk lehozni az egész meccset. Ha jól emlékszem ezt egyszer már Siti Bea a németek ellen elmagyarázta KEB-nek: cserélni kell! Persze felvetődhet a kérdés, kire? De ennek most azért nincs itt a helye, mert a meccs felvezetőjében épp arról volt szó a stúdióban, hogy olyan csapatunk van, ahol minden posztra van két ember.

A baj azonban pont ez, hogy nincs - már ha a klasszikus kézilabda posztokat vesszük figyelembe. Először is két irányítóval és egy balátlövővel álltunk fel, akik egymást cserélgették a meccs során a három belső poszton. A meccs végét inkább hagyjuk, én csak azon csodálkoztam, hogy a játékosok tudják még követni, hogy akkor ki mit és melyik poszton játszik. Persze ez már évek óta így megy, példának okáért, ahogy futballban nem vagyunk képesek egy balbekket kinevelni, és már majd' mindenki játszott a válogatottban azon a poszton, így a női kézilabda válogatottnál egyszerűen nincs jobbátlövőnk. Így jobb híján Tomori, Bulath, Szucsánszki, Görbicz, Kovacsics is játszik ezen a poszton. Az egyetlen balkezes lövőnk Rédei-Soós Viktória ma egy percet sem kapott a pályán, ezt egyébként nem is értem, mert a korábbi meccseken rendre ő kezdett jobbátlövőben. Azonban még ha voltak is jó meccsei , az nincs benne a játékában, hogy eldöntsön egy-egy mérkőzést. Szélsőjátékunk az egész EB-n vérszegény, egyedül Vérten nőtt fel a feladathoz a végére, a másik oldal támadásban-védekezésben egyaránt súlytalan. Beállóban  - eltekintve a mai meccstől - a játékot elnézve nincs gond, Szamoránszky megoldja a feladatot, viszont teljesen egyedül van ezen a poszton. Cifra Anita nem tudott elutazni az Eb-re, Szabó Valéria pedig nem tudott hozzátenni a játékhoz. A Görbicz-Szucsánszki-Tomori hármason van a legnagyobb nyomás, tőlük várja mindenki, hogy a hátán vigye a csapatot, irányítsák a játékot. Görbicz és Szucsánszki rengeteget játszott, és hogy a csapat a négybe került, játszhat a bronzért, az nagyban az ő érdemük. Tomorinak voltak jó meccsei, de például nem a létfontosságúak. A románok ellen eltiltás miatt nem is játszott, ma pedig hiába kezdett jól, a meccs nagy részében kapura sem lőtt. De ő legalább klasszikus átlövőnek tekinthető, na meg persze ne feledkezzünk meg a sérült Zácsikról, aki minőségi csere lehetett volna - ha itt van. Kapusainkra különösebb panasz nem lehet, ők gólt dobni nem tudnak, ma pedig ez volt a legfőbb gondunk.

Visszatérve az alapgondolathoz, meg nem tudnám mondani, hogy a mai női kézilabdában a klasszikus posztokat szigorúan követve alkotják e a válogatottak kereteit a játékosok. Lehet, hogy ez már úgymond kiment a divatból és főleg "jolly jokerek" szerepelnek a nemzeti csapatokban, nem pedig átlövő, szélső, irányító, beálló specialisták. De vegyük csak alapul a férfi válogatottunkat és nézzünk egy általános felállást:

Mikler (kapus) - Iváncsik G. (balszélső) - Ilyés (balátlövő) - Császár  (irányító) - Zubai (beálló) - Nagy L. (jobbátlövő) - Harsányi (jobbszélső)

Ezzel szemben nézzük a női csapat kezdőcsapatát:

Herr (kapus) - Vérten (balszélső) - Tomori (balátlövő) - Görbicz (irányító) - Szamoránszky (beálló) - Rédei-Soós (jobbátlövő) - Kovacsicz (jobbszélső)

Ez eddig rendben is van, minden posztra került egy ember méghozzá megfelelő lövőkézzel. Na de nézzünk egy olyan verziót, ahol a cserejátékosok vannak feltüntetve az egyes posztokon.

Férfi válogatott: Tatai (kapus) - Vadkerti (balszélső) - Putics (balátlövő) - Lékai (irányító) - Schuch (beálló) - Mocsai T. (jobbátlövő) - Gulyás (jobbszélső)

Női válogatott: Kiss (kapus) - Vincze (balszélső) - Klivinyi (balátlövő) - Szucsánszki (irányító) - Szabó V. (beálló) - Bulath A. (balátlövő jobbátlövőként) - Bódi (jobbszélső)

Míg a férfiaknál felállhat egy újabb sor posztonként megfelelő emberekkel, addig a lányoknál már van egy gixer - nincs több balkezes átlövőnk ugyanis. Na de ez még nem a "legjobb" felállásunk, ugyanis szélsőséges esetben így is kinézhet:

Herr (kapus) - Kovacsics (irányító balszélsőként) - Szucsánszki/Görbicz (irányító balátlövőként) - Görbicz/Szucsánszki (irányítók) - Szamornánszky (beálló) - Tomori (balátlövő jobbátlövőként) - Kovacsicz (jobbszélső)

No, itt már irányítóink játszanak szélsőként, átlövőként és irányítóként is, a gyakorlatban általában váltogatva egymást támadásonként. Pozítivum, hogy játékosaink ennyire sokoldalúak, de lehet, hogy eredményesebbek lennénk, ha klasszikus felállásban tudnánk játszani. Persze nem kell ezt az egész dolgot túlmisztifikálni, kinek a pap, kinek a papné. Van akinek ez a játékfelállás jobban tetszik, nekem viszont minden idők legjobb magyar válogatottja az a sydneyi olimpián részt vett csapat, ahol az egyik nap a baloldal lőtt 10 átlövést, a másik nap a jobb, majd a szélsők szorták meg az ellenfelet, aztán az irányítók és a beállók vitték a prímet. S ha alapembereinknek nem ment, akkor olyan minőségi csere volt mögöttük, akik beállva meccseket döntöttek el. Sajnos nekem ez hiányzik a mai női válogatottból. A baj talán az utánpótlásnevelésben rejlik, nem tudom, minthogy azt sem, hogy megy ez Norvégiában. De véleményem szerint, ha a jövőben sem lesz klasszikus balkezes jobbátlövőnk, akkor hiába van a csapatban négy, amúgy kiváló irányító. Ugyanez igaz arra, hogy olyan játékosok kellenek a kispadra is, akik be tudnak szállni a meccsbe - már ha KEB hajlandó cserélni...

Persze nem kesergésképp írtam le mindezt, hisz a vége akár még egy bronzérem is lehet, ami azok után, hogy 2008 óta nem voltunk négy között egy világversenyen sem, és az utóbbi két világversenyről lemaradtunk, most siker lenne. Mint ahogy siker a negyedik hely is. S ahogy KEB fogalmazott, az előző, norvégoktól elszenvedett 21 gólós vereséghez képest tíz góllal javítottunk, legközelebb akár nyerhetünk is. Úgy legyen!

Képek: Magyar Kézilabda Válogatott, Kovács Anikó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.